(Disclaimer: Figyelem! A cikkben foglaltak alól vannak kivételek, az írás nem általánosítható az egész jogásztársadalomra!)

Az Ügyvédvilág olvasgatása közben egy menő dolgon gondolkoztam: vajon ügyvédnek lenni menő vagy nem menő? Elolvasva pár cikket meg kell állapítani, hogy nem az.

Kiskorában mindenki elképzeli, hogy mi szeretne lenni, és amíg reális lehetősége van rá, olyan pályát is választ. Kivéve a jogász. A jogász ugyanis valamilyen külső kényszer hatására, legyen az szülői vagy anyagi, választja ezt a pályát. Kevés olyan kóros emberrel találkoztam akinek ez lenne a hobbija. Szóval a lelkes, mérsékelten sokoldalú egyetemista elindul a jogi pályán abban a reményben, hogy nem kell élete végéig ezzel a majomsággal foglalkoznia, biztosan lesz még számára remény a kitörésre. "Ha majd egyszer minden jó lesz, gazdag leszek befutott stb., kezdek valamit magammal" lehet hallani meghitt beszélgetéseken a vbk-t vedelő makkos cipős zselézsoltiktől. Persze ez az idő sosem jön el.

Az egyetem után mindenki, aki nem a hosszú és közepes életet jelentő csinovnyikpályát választja, az többnyire ügyvédjelölt lesz. Ezzel elkezdődik egy három éves szívási spirál. Sok munka, kevés dicséret, kevés öröm, sok baszogatás. Ha az ember ekkor nem nyomja meg az escape gombot akkor végleg elveszett. A monoton és nagy precizitást igénylő robotmunka teljesen megtöri és kisajtolja. A szikrányi affinitás más dolgok iránt lassan kihal belőle, és végül asszimilálja a Borg. Droid lesz.

Körülbelül tíz év után a sok munka és relatíve jó anyagi körülmények egy olyan állapotot hoznak létre a szoftverükben, amitől újra öntudatra ébrednek. Immáron ügyvédként. Egyre kevesebbet kell dolgozniuk, és rájönnek, hogy hatalmas űr tátong az életükben. Ha megkérdezi tőlük valaki, hogy mivel foglalkoznak, nem tudnak mást mondani, mint: tintát nyalok, talárban majomkodok és mindenféle szart "draftolok". Ezt valahogy kompenzálni kell. Szerencsére a mérsékelt, vagyis elcsépelt kreativitás nem halt ki teljesen belőlük, ezért van remény az önmegvalósításra.

Ekkor jönnek a világ leggázabb dolgai. Mivel az elmúlt sok évben nem volt öntudatuk, nincsenek képben a világgal, nem tudják, hogy a 80as évek/ Horthy - korszak / Márai Sándor/ Däniken-kultusz/ népvándorlás már elmúlt. Vége! Forever! Éppen ezért alapítanak szittya egyleteket, polgári novellákat írnak, playmatekkel vitorláznak, rovásírással haikukat költenek, klasszikus filozófia-történetet olvasnak, Rotary klubban lógnak és mindemellett ünnepelik a reneszánsz önmagukat. Életemben egyetlenegy menő ügyvéddel találkoztam, aki veszkó csizmában csápolt egy HétköznaPI CSalódások koncerten, majd beült merev részegen a batmobiljába és hazaszáguldott. Nincs remény, ezt már Mikszáth is tudta. Kezicsókolom!