Nem tömegeket érintő kérdés, gyakorlatban azonban mégis felmerült, hogy lehet-e valaki könyvvizsgáló és ügyvéd is egyidejűleg.
Garajszki Zoltán könyvvizsgáló 2006-ban kezdeményezte a felvételét a Budapesti Ügyvédi Kamarába, ám ezzel kapcsolatban nem várt nehézségekbe ütközött: míg egy korábbi ügyben mind a Könyvvizsgáló Kamara, mind pedig a Magyar Ügyvédi Kamara állást foglalt arról, miszerint a könyvvizsgálóságnak és az ügyvédségnek összeférhetelenségi akadálya nincsen - éppen ezért lefutott ügyként is lehetett volna kezelni a dolgot - ám a BÜK mégis előrukkolt azzal, hogy a tartós megbízásként végzett könyvvizsgálói tevékenység vonatkozásában az összeférhetetlenség valamely misztikus oknál fogva mégiscsak fennáll. Ebből következően Garajszki Zoltán felvételi kérelmét, mint összeférhetetlent, elutasították, melyet utólag a fellebbezés alapján eljárt Magyar Ügyvédi Kamara is helybenhagyott.
A történet pedig ezt követően a Fővárosi Bíróságon folytatódott. A bírósági eljárás időtartama alatt pedig Garajszki Zoltán kicsit megtréfálta a BÜK-öt, ugyanis időközben - természetesen mindenféle mesteségesen konstruált akadály nélkül - felvették a Nyíregyházi Ügyvédi Kamarába. Közben persze a Fővárosi Bíróság Garajszki Zoltán felülvizsgálati kérelmének mindenben helyt adott, és mint jogszabálysértőt és megalapozatlant, lesöpörte a BÜK (és a MÜK) összeférhetetlenséggel kapcsolatos érveit.
Ezt követően Garajszki Zoltán a Nyíregyházi Kamarától immár átjegyzését kérte a Budapesti Kamarához, melyet a BÜK - érdekes módon a Fővárosi Bíróság ítéletének ismeretében - ismételten elutasított, melyet ezután Garajszki megfellebbezett. Erre a Magyar Ügyvédi Kamara kimondta, hogy egy másik területi kamara tagjának átjegyzési kérelme összeférhetetlenségi okra hivatkozással nem tagadható meg és ezért új eljárást rendelt el. Ekkor már átjegyezték Garajszki Zoltánt azzal, hogy egyben a BÜK-ben (a Fővárosi Bíróság egyértelmű ítélete ellenére) összeférhetelenségi eljárást indítottak vele szemben a könyvvizsgálói munkája miatt. A folyamatban levő üggyel kapcsolatos álláspontjáról egyébként a BÜK a hírlevelében tájékoztott, melyre nézve Garajszki Zoltán helyreigazítási kérelemmel élt. A BÜK elnöke időközben az összeférhetelenségi eljárás kezdeményezését visszavonta, melyet pedig határozott hangvételű levelében immár Garajszki Zoltán nem hagyott annyiban.
Volt ebben az ügyben minden, mi a szem szájnak ingere: kézbesítetlen, misztikus határozatok, ügyvédi irodai helyiség "on-site" vizsgálata, cégbíróság megkeresése és összeférhetetlenség minden mennyiségben.
E történet - melynek teljes anyaga itt hozzáférhető - egyébként kitűnően mutatja a BÜK hozzáállását, legyen szó jelöltek egzecíroztatásáról vagy éppen büntetések osztogatásáról (melyről van még egy pár történet a tarsolyban).
Részünkről pedig teljes mértékben osztjuk a könyvvizsgáló kamara üggyel kapcsolatos álláspontját. A BÜK bosszúhadjáratával kapcsolatos végkövetkeztetéseket pedig mindenki vonja le saját magának.