HTML

Bojtárok

Ügyvédjelöltek apró örömei és bosszúságai

Van egy jó történeted?
Ne habozz, írj!

Ha esetleg a levél túl körülményes használd a feljelentő rovatunkat.

 

Feljelentő!

Ügyvédjelölt nyilatkozata a sajtónak

2009.07.04. 17:52 bicski

A Budapesti Ügyvédi Kamara által kiadott határozatok tára (pontos címe: A Budapesti Ügyvédi Kamara elnökségi, fegyelmi határozatai és etikai állásfoglalásai, 2006) mindenkinek hasznos olvasmány, ügyvédjelölteknek pedig melegen ajánljuk a vele való megismerkedést.

Korábban vita tárgyát képezte, hogy ügyvédjelölt miért nem tehet sajtónyilatkozatot. Az ezzel kapcsolatos kamarai határozat excerpt-jét ismeretterjesztési célzatból az alábbiakban tesszük közzé a kapcsolódó indokolással együtt.

Az ügy tényálladéka szerint az ügyvédjelölt ellen az IM Nemzetközi Jogi Főosztályának vezetője tett panaszt amiatt, hogy a nyilvánosság előtt magának ügyvédnek adta ki, illetőleg valótlan állításával az IM Munkáját kedvezőtlen színben tüntette fel. A jelölt irodája megbízást kapott egy USÁ-ban tartózkodó, körözés alatt álló gyanúsított kiadatásával kapcsolatban, melynek teljesítésével kapcsolatban az ügyvédjelölt is eljárt és többször nyilatkozott a sajtónak az ügyről.

A fegyelmi megbízott az eljárás alá vont ügyvédjelölt magatartását a BÜK elnökségének 2000.eln.470/8. sz. határozatába ütközőnek értékelte. Eszerint ügyvédjelölt a közreműködésével érintett konkrét ügyben sajtónyilatkozatot nem tehet.

Az Etikai Szabályzat 15/6. pontja szerint „az ügyvéd közszereplése az ügyvédi hivatás presztízséhez méltó színvonalú legyen. Egyedi bírósági ügyekről, ítéletekről, az általa képviselt ügyekről csak tárgyilagosan, bizonyítható tények alapján az ügyvédi hivatáshoz méltó hangnemben nyilatkozhat, ilyen szereplése során tartozódjék személyének előtérbe állításától.” Ebből egyértelmű, hogy a közszerepléssel kapcsolatos szabály ügyvédre vonatkozik, implicite kizárva az ügyvédjelölt megnyilvánulását. A határozat szerint az ügyvédi törvény 97. §-a alapján az ügyvédjelölt a munkáltató utasítása szerint jár el. Az ügyvédjelölt nem tagja a Kamarának, foglalkozása munkaviszony keretében történik ,ügyet nem vállalhat, így „általa képviselt ügy” nincs, az fogalmilag kizárt. Általa képviselt ügy hiányában az ügyvédjelölt tehát konkrét üggyel kapcsolatosan nyilatkozatot nem tehet. Nem áll fenn helyettesítési jog a megbízással kapcsolatos sajtónyilatkozat megtétele során, ugyanis az Üt. 5. §-ban felsorolt taxációban nem szerepel a megbízó félnek a sajtó nyilvánossága előtt történő képviselte mint önálló ügyvédi tevékenység. A közvéleménynek a képviselt üggyel kapcsolatos tájékoztatása tehát a megbízottat, azaz az ügyvédet illető jog, mert csak ügyvéd lehet megbízott.

A Fegyelmi Tanács az ügyvéd és az ügyvédjelölt közötti különbségtételt elvileg sem tartja alkotmányellenesnek. A Tanács szerint a szakmai gyakorlat és ennek alapján a szakvizsga letételéhez szükséges ismeretek megszerzésére hivatott, ügyvédjelölti státusban levő személyt a közvélemény előtti tárgyilagos és megfelelő színvonalú megnyilatkozás képességével a jogszabály objektíve nem rendelkezőnek ítéli, ezért tiltja az adott személyi körben a megnyilatkozást. A jogszabály kivételt nem ismer, rendelkezése általános, így vonatkozik arra a jelöltre is, aki szubjektíve rendelkezik is a nyilatkozattételhez szükséges gyakorlattal, ismerettel. A fentiek alapján nem megalapozott az ügyvédjelölt azon védekezése, amely szerint a jelölti sajtónyilatkozat megtételét a jogszabály ne tiltaná.

A fentiekre tekintettel a Fegyelmi Tanács az ügyvédjelöltet megrovás fegyelmi büntetéssel sújtotta.

eredeti határozat itt elérhető:

http://kepfeltoltes.hu/view/090704/_j_fail1_www.kepfeltoltes.hu_.png
http://kepfeltoltes.hu/view/090704/_j_fail2_www.kepfeltoltes.hu_.png

 

Szólj hozzá!

Címkék: bojtárt szívatnak

A bejegyzés trackback címe:

https://bojtarok.blog.hu/api/trackback/id/tr371226635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása