A pécsi jogi karon futott egy szeminárium szimulált tárgyalás néven. Ez amolyan helyi moot court competititonre hajazó óra volt, ahol mindenki felpróbálhatta életében először (valaki utoljára) a talárt, és kipróbálhatta, milyen is ügyészt/ügyvédet játszani (a bíró szerepét természetesen az oktató vállalta). Joghatását tekintve hasonló volt a következő eset is, ahol a bíróság vezetője a megnövekedett munkamennyiségre és oktatási szempontokra hivatkozással foglamazó lányát küldi be maga helyett bíróként a tárgyalásra. Aki esetleg nem ismerné a következő klasszikus jogesetet, annak ez egy kötelező darab (köszönjük a BH számot Bélának):

BH2000. 191
A hivatalos személy által elkövetett többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettét - részben mint tettes, részben mint felbujtó - megvalósítja az a hivatásos bíró, aki a bírósági fogalmazót a városi bíróság előtt folyamatban levő polgári peres ügyekben rábírja arra, hogy távollétében és helyette a bírósági tárgyalásokat vezesse le, és a bírósági határozatokat hirdesse ki, majd a valótlan tartalmú tárgyalási jegyzőkönyveket és a meghozott határozatokat - mint a tanács elnöke (eljáró bíró) - aláírja [1978. évi IV. törvény 275. § a) pont, 20. § (1) bekezdés, 21. § (1)-(2) bekezdés, 1973. évi I. törvény 104. § (1) bekezdés, 1952. évi III. törvény 116. §, 118. §, 1997. évi LXVII. törvény 3. § (2) bekezdés].
Az elsőfokú bíróság az I. r. vádlott bűnösségét 17 rb. - ebből 4 esetben felbujtóként - hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében;
a II. r. vádlott bűnösségét 17 rb. bűnsegédként hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében,
végül a III. r. vádlott bűnösségét 4 rb. hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében állapította meg.
Ezért az I. r. vádlottat - halmazati büntetésként - 1 évi börtönbüntetésre ítélte, a büntetés végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette;
a II. r. vádlottat 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte, a büntetés végrehajtását azonban 2 évi próbaidőre felfüggesztette, ugyanakkor a vádlottat a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól előzetesen mentesítette;
a III. r. vádlottat 150 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, az egynapi tétel összegét 1000 forintban állapította meg.
A megállapított tényállás lényege a következő.
Az 51 éves I. r. vádlott jogtudományi egyetemet végzett, férjezett, férje mérnök szakképzettségű, rokkantnyugdíjas, havi 14 700 forint nyugdíjjal rendelkezik. Két nagykorú gyermeke van, akik közül az egyik gyermek még tanuló és eltartásra szorul. Miniszteri Dicséret és Kiváló Munkáért Elismerő Oklevél kitüntetésekben részesült.
A 25 éves II. r. vádlott - az I. r. vádlott leánya - hajadon, gyermektelen, állam- és jogtudományi egyetemet végzett, bírósági fogalmazó munkakörben dolgozik a városi bíróságon.
A 42 éves III. r. vádlott hajadon, gyermektelen, állam- és jogtudományi egyetemet végzett, polgári ügyszakos bíró munkakörben dolgozik a városi bíróságon. Miniszteri Elismerő Oklevél kitüntetésben részesült, a megyei bírói tanács tagja.
Az I. r. vádlott 1973-tól polgári ügyszakos bírói munkakörben a városi bíróságon elnökhelyettesként, 1992. évtől pedig a városi bíróság elnökeként dolgozott.
A II. r. vádlott az egyetem elvégzése után 1996. március 1. napjától dolgozott fogalmazói munkakörben az édesanyja által vezetett városi bíróságon.
A III. r. vádlott 1986. évtől dolgozott polgári ügyszakos bírói munkakörben a városi bíróságon. Az I. r. és a III. r. vádlott egymással baráti kapcsolatban álltak.
A II. r. vádlott 1997 áprilistól június hónapig polgári ügyszakban töltötte a fogalmazói joggyakorlatát úgy, hogy az édesanyja, az I. r. vádlott mellé volt beosztva. Az I. r. vádlott mint a bíróság elnöke tárgyalási kedvezménnyel rendelkezett, ennek ellenére azonban az ügyhátralék csökkentése érdekében ezt a kedvezményt nem vette igénybe.
Az I. r. vádlott 1997 áprilisában annak érdekében, hogy mellé beosztott leánya, a II. r. vádlott a bírói munkára nagyobb gyakorlatot szerezzen, több esetben is az általa kitűzött, egyszerű ténybeli és jogi megítélésű polgári perek tárgyalását neki átengedte. Ezeken a tárgyalásokon a II. r. vádlott - annak ellenére, hogy sem szakvizsgával, sem bírói kinevezéssel nem rendelkezett - a későbbiekben részletezett tárgyalásokat mint bíró vezette, és néhány esetben ítéletet is hozott, amelyet mint bíró hirdetett ki.
1997. május 23-án az I. r. vádlottnak a megyei bíróságnál tartott értekezleten kellett részt vennie; 1997. május 30-án az I. r. vádlott beteg volt, ezért a bíróságon nem jelent meg, 1997. június 2-án pedig részt vett a megyei bíróságon tartott vezetői értekezleten. Az előbbi napokra kitűzött tárgyalásait azonban nem állította be, hanem leányát, a II. r. vádlottat kérte meg arra, hogy őt mint bírót helyettesítse. A II. r. vádlott ezeken a napokon is - ugyanúgy mint előbb - a tárgyalásokat mint bíró folytatta le, és néhány esetben ítéletet is hozott.
A városi bíróságon a fogalmazói munkakörben dolgozó II. r. vádlott 1997. április 9. napjától június 2. napjáig terjedő időben az édesanyja - az I. r. vádlott - felkérésére különféle polgári peres ügyekben (4 esetben házasság felbontása, 3 esetben gondnokság alá helyezés, 2 esetben tulajdonközösség megszüntetése és 1 esetben pénzösszeg megfizetése iránti ügyben) mint a tanács elnöke járt el, ebből 6 ügyben érdemi határozatot hozott, 3 ügyben a tárgyalást elnapolta és 1 ügyben az eljárást felfüggesztette.
Az említett esetekben az utóbb készített tárgyalási jegyzőkönyveket, valamint a határozatokat az I. r. vádlott aláírta, mintha a tárgyalást ő vezette, illetőleg a határozatot ő hozta volna meg.
Miután az I. r. vádlott a városi bíróságnál észlelt névtelen bejelentésről tudomást szerzett, felkereste a III. r. vádlottat, hogy az 1997. május 30. napján tárgyalt három ügyben az újabb jegyzőkönyvet és a határozatot írja alá, aki ennek a felkérésnek eleget tett.
A Magyar Köztársaság elnöke határozatával az I. r. és a III. r. vádlott ellen büntetőeljárás megindításához hozzájárult.
A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 116. és 118. §-aiban foglalt rendelkezései szerint az eljáró bíró neve a jegyzőkönyv lényeges kelléke, a jegyzőkönyv és az ítélet a bíróság tagjaként eljáró személyek nevét közhitelesen tanúsítja.
Nem helytállóak a védői és vádlotti érvelések, amelyek párhuzamot kívántak vonni a többnyire elkerülhetetlen névcserére, szám-, számítási hibára vonatkozó vagy más hasonló előírások és az általuk elkövetett hamisítás között, mert az eljárás során bizonyítást nyert, hogy az okiratokat olyan személy írta alá, aki a tárgyalásokon bíróként nem volt jelen.
Az I. r. vádlott hivatkozott arra is, hogy nem akart bűncselekményt elkövetni, annak súlyával nem volt tisztában. Az 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 27. §-ának (2) bekezdése szerinti büntethetőséget kizáró ok a tévedés, mely csak olyan személy javára állapítható meg, akinek arra a feltevésre, hogy a cselekménye a társadalomra nem veszélyes, alapos oka volt. Ilyen alapos oka a tévedésre a jogvégzett, évtizedek óta a bíróságon dolgozó vádlottnak nem lehetett.
Az I. r. vádlott 17 rb., a Btk. 275. §-a a) pontjának II. tétele szerinti, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettét követte el, melyből 4 rb. cselekményt mint a Btk. 21. §-ának (1) bekezdése szerinti felbujtói minőségben valósított meg, mert mint hivatalos személy hivatali hatáskörével visszaélve a tényállásban foglalt közokiratok tartalmát a bíró nevénél meghamisította.
Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során az I. r. vádlott javára enyhítőként értékelte az igazságszolgáltatásban végzett több mint két évtizedes kifogástalan munkáját, kitüntetéseit, a megromlott egészségi állapotát, valamint hogy azzal is szembe kell néznie, hogy közeli hozzátartozójának, a gyermekének olyan hátrányt okozott, amely nem kétséges, hogy neki maradandó lelki sérüléseket okoz. Ugyanígy enyhítőként jelentkezett a javára, hogy a vezetői beosztásáról és a bírói tisztéről önként lemondott, és így cselekményei következményeként viszonylag idősebb korában megélhetését biztosító állását is elvesztette. Ekként értékelte azt a körülményt is, hogy őt hátrányokozási vagy előnyszerzési célzat nem vezette, továbbá egy gyermeke eltartásáról is gondoskodnia kell.
Súlyosítóként jelentkezett a terhére a többszörös halmazat, az, hogy a bíróság elnökeként éppen az lett volna a feladata, hogy a hasonló ügyintézést megakadályozza, továbbá vádlott-társaira gyakorolt meghatározó szerepe, valamint hogy cselekményei alkalmasak voltak arra, hogy az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megrendüljön.
Ilyen bűnösségi körülmények között a rendelkező részben írt tartamú börtönbüntetést tartotta alkalmasnak a büntetési cél elérésére.
A bíróság a Btk. 89. §-ának (1) és (3) bekezdéseit alkalmazva a szabadságvesztés végrehajtását - az időmúlást is figyelembe véve (a cselekmények elkövetésétől az elbírálásig már több mint egy év eltelt) - próbaidőre felfüggesztette, mert a vádlott kedvező személyi körülményeit értékelve úgy ítélte meg, hogy a büntetés célja annak végrehajtása nélkül is elérhető.
A II. r. vádlott 17 rb., a Btk. 275. §-a a) pontjának II. tételébe ütköző, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettét követte el, a Btk. 21. §-ának (2) bekezdése szerinti bűnsegédi minőségben, mert közreműködése nélkül az édesanyja, valamint a III. r. vádlott a hamisításokat nem követhették volna el. Miután egyetlenegy okiratot sem írt alá, részéről tettesi közreműködés nem állapítható meg.
Enyhítőként értékelte a javára, hogy a cselekményeknél csupán részesként működött közre, valamint hogy őt az I. r. vádlott nemcsak mint bírósági vezetője, hanem mint az édesanyja is döntően befolyásolta. Tévedésének hiányára viszont ugyanazok állapíthatók meg, mint az I. r. vádlottnál.
Súlyosítóként jelentkezett a terhére a többszörös halmazat és hogy cselekménye alkalmas volt arra, hogy az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat megingassa.
Ilyen bűnösségi körülményekhez mérten arányosítva a rendelkező részben írt tartamú börtönbüntetést tartotta alkalmasnak a büntetési cél elérésére, amelynek a végrehajtását - ugyanolyan indokok alapján, mint az előbbi vádlottnál - próbaidőre felfüggesztette.
A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény 3. §-ának (2) bekezdése szerint nem lehet bíró az, akivel szemben bűncselekmény miatt szabadságvesztést szabtak ki, és a bűnügyi nyilvántartásban szerepel, melynek teljes körű adatait az Országos Igazságszolgáltatási Tanács mérlegeli. A jogászi hivatások ellátása erkölcsi bizonyítványhoz kötött. Figyelembe véve a vádlott elkövetéskori fiatal felnőtt korát és csupán részesi közreműködését, a bíróság úgy ítélte meg, hogy a büntetés célján túlmenő hátrányt okozna, ha a vádlottat a kiszabott büntetés által nemcsak minden valószínűség szerint a bírói, hanem a próbaidő tartama alatt tanult szakmája a más jogászi hivatások ellátásában, kereső foglalkozás létesítésében is megakadályozná. Ezért őt az 1973. évi I. törvény 104. §-ának (1) bekezdése alapján a mentesítésre érdemesnek találva előzetes mentesítésben részesítette.
A III. r. vádlott a cselekményeivel 4 rb., a Btk. 275. §-a a) pontjának II. tétele szerinti hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettét követte el, mert mint hivatalos személy hivatali hatáskörével visszaélve a tényállásban írt közokiratok tartalmát a bíró nevénél meghamisította.
A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítőként értékelte a javára a több mint egy évtizedes kifogástalan bírói munkáját, kitüntetését, valamint hogy őt a bíróság elnöke - az I. r. vádlott - mint igazgatási vezető indította a bűncselekmények elkövetésére, és a kérés megtagadása esetén esetlegesen hátránytól is tarthatott. További enyhítőként értékelte a javára, hogy a felelősségre vonásig már több mint egy év telt el.
Súlyosítóként jelentkezett a terhére a bűnhalmazat és hogy cselekménye alkalmas volt arra, hogy az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat megingassa.
Ilyen bűnösségi körülmények között büntetését társaihoz arányosítva, az elkövetési körülményeket is figyelembe véve - senkit nem kért meg arra, hogy őt mint bírót helyettesítsék, csak a leplezésben, utólag működött közre - úgy ítélte meg, hogy a törvény szerint kiszabható szabadságvesztés legkisebb mértéke is túl szigorú lenne. Ezért a Btk. 87. §-a (2) bekezdésének e) pontját alkalmazva a büntetési cél elérésére a rendelkező részben írt mértékű pénzbüntetést is elegendőnek találta. A tételek számát az általa elkövetett bűncselekmény súlyával, míg az egynapi tétel összegét a jövedelmi, vagyoni viszonyaival arányban állóan határozta meg.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlottak terhére, az I. r. vádlott esetében a próbaidő tartamának felemeléséért, a II. r. vádlottal szemben a próbaidő tartamának felemelése mellett az előzetes mentesítés mellőzéséért, a III. r. vádlott esetében a felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása érdekében; a vádlottak és védőik a bűnösség megállapítása miatt, felmentésért fellebbeztek.
A legfőbb ügyész a fellebbezést fenntartotta, az I. r. és a II. r. vádlottakkal szemben magasabb tartamú próbaidő megállapítását, a II. r. vádlott előzetes mentesítésének mellőzését, a III. r. vádlott esetében a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.
A vádlottak és védőjük a közokirat-hamisítás bűntettének szándékos elkövetését vitatták, arra hivatkoztak, hogy a vádlottak nem ismerték fel cselekményük jogellenességét, nem voltak tudatában tevékenységük társadalomra veszélyességének. A hanyag gondatlanságukkal csupán eljárási szabálytalanságokat vétettek, amelyek büntetőtörvénybe ütköző tényállást nem valósítanak meg.
Álláspontjukat arra alapították, hogy a II. r. vádlott egyetlen esetben sem adta ki magát bírónak, azt sem állította, hogy bírót helyettesít, csupán felolvasta azt az ítéletet, amelyet a bírók (az I. r. és a III. r. vádlottak) korábban már elkészítettek. A kész ítéletet nem a fogalmazó hozta, ezért az ún. kis ítéletekkel kapcsolatban a közokirat-hamisítás ténye fel sem merülhet. Támadták a tényállást is, a tanúvallomások aggályosságára, a bizonyítékok elégtelenségére hivatkoztak, és azt sérelmezték, hogy az elsőfokú bíróság védekezésükkel szemben a terhelő bizonyítékokat fogadta el.
A fellebbezések nem alaposak.
Az elsőfokú bíróság széles körű bizonyítást folytatott le. A hitelt érdemlőnek elfogadott tanúvallomások meggyőzőek és összhangban állnak az okirati bizonyítékokkal. A peres felek és jogi képviselőik kétséget nem támasztó nyilatkozatai alapján megalapozottan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a tényállásban felsorolt polgári perekben tartott tárgyalást bíróként a II. r. vádlott vezette, ő hozott és hirdetett ítéletet az ott megjelölt esetekben. Az pedig a vádlottak által sem vitatott tény, hogy ezekben az ügyekben készült jegyzőkönyveket és az ítéletek rendelkező részét eljáró bíróként - tanácselnökként - a tárgyaláson jelen nem levő I. r., illetve a III. r. vádlott látta el saját kezű aláírásával. Tény az is, hogy a II. r. vádlott - az I. r. és a III. r. vádlottak tudtával - a bíróság épületében a tárgyalóteremben szabályszerű bírósági idézésre megjelenő peres felek és tanúk előtt a Magyar Köztársaság bírájaként jelent meg, hivatalos bírósági tárgyalásnak látszó eljárás keretében (ülnökökkel vagy anélkül) olyan perbeli cselekményeket végzett (meghallgatta a feleket, bizonyítást folytatott, egyes esetekben ítéletet hozott és hirdetett), amelyre kizárólag kinevezett és esküt tett bíró lett volna jogosult. A tárgyalás eredményeként hozott megfelelő formai keretek között a II. r. vádlott által kihirdetett ítélet a jelen lévő felek előtt a bíróságnak a II. r. vádlott mint bíró által közvetített döntését testesítette meg még akkor is, ha azt a tárgyalást megelőzően nem maga készítette el, és nem állította, hogy bíróként jár el.
Az előzőekben kiemeltekre tekintettel a vádlottak tényállást támadó fellebbezése nem alapos, az a másodfokú eljárásban eredményre nem vezethetett.
Az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlottak bűnösségére; törvényesen minősítette a cselekményeket a Btk. 275. §-a a) pontjának II. tételében meghatározott, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének. Nem tévedett a vádlottak elkövetői minőségének a megjelölésénél sem. Helyesen állapította meg a II. r. vádlott bűnösségét azokban az esetekben is, amikor az általa készített jegyzőkönyveket, valamint az általa kihirdetett ún. kis ítéleteket az I. r. vádlott rábírására a III. r. vádlott hitelesítette.
Az adott ügyben a vád tárgya a vádirati tényállásban megjelölt, nevesített hamis közokiratok: a tárgyalási jegyzőkönyvek és az ún. kis ítéletek.
Téves a vádlottaknak és a védőiknek az az érvelése, hogy a vádlottakat a cselekmény elkövetésében legfeljebb a gondatlanság terheli, a Btk. 275. §-ában meghatározott közokirat-hamisításnak a gondatlan alakzatát viszont a törvény nem bünteti, ezért bűncselekményt nem valósítottak meg.
A Btk. 275. §-a a közokirat-hamisítás súlyosabban minősülő esetét határozza meg. Ez a bűncselekmény kizárólag szándékosan követhető el. Speciális alanya olyan hivatalos személy, aki a hivatali hatáskörével visszaélve valósítja meg a cselekményt. Elkövetési tárgya a közokirat, elkövetési magatartása pedig egyrészt a hamis közokirat készítése, közokirat tartalmának meghamisítása [Btk. 275. § a) pont], másrészt lényeges tény hamis közokiratba foglalása [Btk. 275. § b) pont].
A vádlottak tevékenységét, az elkövetés módját és körülményeit értékelve a gondatlanság egyik formájának ismérvei sem állapítható meg. A vádlottak cselekménye a szándékosság tartalmi jegyeit viseli. A szándékosságot a törvényi tényállás tárgyi ismérveinek tudata jellemzi. Az elkövetőnek az elkövetési magatartás kifejtésekor az objektív törvényi tényállási elemeknek megfelelő tényeket kell ismernie. Ez azt jelenti, hogy az elkövető tudatában ténylegesen megjelennek a törvényi tényállási elemeknek megfelelő tények a cselekmény egészére és annak következményeire is.
Az adott tényállás alapján nem lehet kétséges, hogy a vádlottak a közokirat-hamisítás törvényi tényállásának megfelelő tények ismeretében voltak. Az I. r. és a III. r. vádlott tudatában volt annak, hogy a szóban levő polgári perekben tartott tárgyalásokon nem vett részt, tárgyalást nem vezetett, ítéletet nem hirdetett. Tudatában volt annak is, hogy a tárgyalást a bírói jogosultsággal nem rendelkező, fogalmazó beosztású II. r. vádlott vezette, és ő hirdette ki a külön íven szövegezett ítélet rendelkező részét is. Ilyen körülmények mellett, amikor az I. r. vádlott a tárgyalási jegyzőkönyv és az ítélet rendelkező részét úgy írta alá, mintha bíróként ő járt volna el, illetve a III. r. vádlottat rábírta, hogy ugyanezt tegye, a közokirat tartalmát - annak lényegét - hamisította meg, ezzel azt a látszatot keltve, hogy a bíróság törvényes eljárás keretében, az arra jogosultsággal felruházott bíró közreműködésével jogszerűen hozta meg az ügydöntő határozatát, holott ez nem felelt meg a való tényeknek.
A vádlottak előre látták, és számoltak is magatartásuk elkerülhetetlen és szükségszerűen beálló következményeivel. A vádlottak - mint hivatalos személyek - tudatában voltak a tárgyalási jegyzőkönyvek és az ítélet rendelkező részének közokirati jellegével, tisztában voltak azzal is, hogy hatáskörükkel visszaélve járnak el, amikor a jegyzőkönyveket és a kis ítéleteket bíróként írták alá olyan ügyekben, ahol a tárgyaláson és az ítélet meghozatalában nem vettek részt. Ezzel a jogvégzett, bírósági fogalmazó beosztású II. r. vádlott is tisztában volt, amikor bírói funkció ellátására vállalkozott, és ezzel szándékos segítséget nyújtott az I. r. és a III. r. vádlottnak a közokirat-hamisítás elkövetéséhez.
A vádlottak cselekménye tehát megvalósítja a hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének a törvényi tényállását, amelyet egyenes szándékkal valósítottak meg. Ezért felmentésükre nem kerülhetett sor.
A büntetés kiszabása körében további enyhítő körülmény, hogy a cselekmények elkövetése óta több mint két év telt el. Az elsőfokú bíróság helyesen választotta meg mindhárom vádlott esetében a büntetés nemét, és határozta meg annak mértékét.
Az I. r. vádlott több mint két évtizede sikeresen működött az igazságszolgáltatásban, munkáját kifogástalanul végezte el, többször részesült dicséretben, kitüntetésben. Több mint két éve áll a büntetőeljárás hatálya alatt, egészségi állapota megromlott. Vezetői beosztásáról, bírói hivatásáról lemondott, így a megélhetését biztosító állását is elvesztette, és el kell viselnie azt is, hogy gyermekének pályájára, jövőjére kiható hátrányt idézett elő.
A II. r. vádlott csupán részesi tevékenységet fejtett ki, fiatal felnőtt, édesanyja - az I. r. vádlott - utasítására és befolyására cselekedett. A cselekmény miatt anyagi és erkölcsi hátrányt is szenvedett.
A III. r. vádlott szerepe és tevékenységi köre kisebb volt; több mint tízéves kifogástalan bírói múlttal rendelkezik, az I. r. vádlott mint a bíróság elnöke indította a cselekmény elkövetésére, amelyben szerepet játszott a hozzá fűződő baráti viszonya és a rosszul értelmezett segíteni akarása.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a vádlottak büntetésének súlyosítása - a II. r. vádlott esetében az előzetes mentesítés mellőzése - nem indokolt.
A vádlottak által elkövetett közbizalom elleni bűncselekmény tárgyi súlya és társadalomra veszélyessége jelentős. Fontos állami és társadalmi érdek, hogy az igazságszolgáltató és ítélkező tevékenységet folytató bíróságok szabályszerű működése iránt kételyek ne merüljenek fel. Alapvető követelmény, hogy a közokiratok valódiságába, közhitelességébe vetett bizalom ne szenvedjen csorbát. Különösen jogos és fokozott ez az elvárás az igazságszolgáltatáshoz, a bírói tevékenységhez kapcsolódó, mindenki számára kötelező döntéseket megtestesítő közokiratok tekintetében. Ezért a vádlottak cselekménye alkalmas volt arra, hogy a bíróságok tekintélyét sértse, az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat megingassa. A vádlottak példa nélküli cselekményének nincs ésszerű indoka. Nem segítette elő a fogalmazó szakmai képzését, nem eredményezte az ügyhátralék csökkentését, az ügyek gyorsabb elintézését, és különösen nem szolgálta a peres felek érdekeit: ellenkezőleg, bennük jogbizonytalanságot keltett, lezártnak hitt peres ügyük ismételt tárgyalása szükségtelen zaklatásukkal járt. Ezért a vádlottak büntetésének enyhítésére sincs alap.
Az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetések arányban állnak a cselekmények tárgyi súlyával, a vádlottak bűnösségének fokával, és szükséges, de elégséges is a büntetési cél eléréséhez.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. I. 200/1999. sz.)