Többször beszéltünk már a jogászi (jelölti) álláskeresés nehézségéről: mikor szemeszterenként (nyári/téli záróvizsga) utcára szabadul 4-5000 kezdő jogász és ezek fele/kétharmada Budapesten akar elhelyezkedni. Belátható, hogy ilyen körülmények között nem könnyű a potenciális jelölt helyzete, mikor ezen diplomások csupán töredékére van igénye a munkaerőpiacnak, míg mások éppen ezt a kényszerhelyzetet használják ki és ún. jelölti "kaukció" fizettetésével pénzt próbálnak harácsolni abból (és attól), akinek kell a pozíció. Sokan ekkor szembesülnek azzal, hogy az egyetem alatt semmit sem csináltak, továbbá senki sem esik hasra a nehezen megszerzett jogi diplomától, vagy attól, ha meghallják, hogy az illető az ELTÉ-n (vagy éppen más szerencsés helyen) végzett. Jelen posztunk az ilyen álláskeresőknek próbál pár gyakorlati tanácsot adni.
Először is rögzítenénk, hogy a jelölti pozíció abszolút bizalmi pozíció. Ezért nem kell rajta csodálkozni, hogy – ellentétben egy éjszakai teszkós pakolós állással – hosszasabb mérlegelést igényel a döntés folyamata. Ha állásigény van, azt e bizalmi jelleg miatt elsősorban ajánlás/ismerős útján fogják betölteni. Tehát állásügyben a jelöltnek is elsősorban az ismerősök között érdemes körbenéznie. (OFF: Ha ilyennel nem rendelkezel, akkor szállj magadba és tedd föl a kérdést, hogy kapcsolatépítés helyett mi a retekes fenét csináltál az egyetemen 5-6-7 év alatt??) A gyakornoki pozíció (irathordozás) például önmagában nem előny, (és lúzer munka) ám segíthet bizonyos kapcsolatok kialakításában / tapasztalatot ad, melyeket ilyen kritikus időszakban (álláskereséskor) kamatoztatni lehet. Második aranyszabály, hogy két jól beszélt idegen nyelvvel (első helyen az angol) biztos és jó helyen lehet állást találni, ekkor sem kell azonban beugrani minden idétlen "állásajánlatnak", ami már csak rutinból tárgyalóképes nyelvtudást kér, (de minek??). Ha valaki valóban tárgyalóképes nyelvtudással bír (és ez nem csak kamu, mint ahogy ezt 70%-ban sajnos hazudják), ekkor – talán – megfontolandó lehet fejvadász cég útján futni egy kört. Hármas aranyszabály: jogi fórumos állásra jelentkezni főszabály szerint nem menő, ennél már csak a profession.hu és jobonline, illetőleg a kamara honlapja van alább. Ha az ilyen jelentkezés mégiscsak elkerülhetetlen, még akkor sem szabad olyan irodák hirdetéseire jelentkezni, akik folyamatosan jelöltet keresnek. (nevek a szerkesztőségben) Ahol ekkora a fluktuáció és érdekes módon rendszeresen két-háromhavonta keresnek jelöltet, ott gyanakodni és óvakodni kell. Négyes aranyszabály: hirdetni magadat abszolút NEM menő. Egyrészről egyesek - mikor már nincs reklámtilalom, de már az előtt is - éppen ügyvédi szolgáltatást hirdetnek ott, a maradék pedig gyakornoki pozíciót keres.
Akinek pedig végképp nem sikerül állást találnia, annak kitörési lehetőségként ajánljuk a sírkőtisztítást vagy alternatív módon a jogi egyetemre törénő ismételt felvételit EZEN kérdések alapján, melyből különösen a C. feladatsor választása nyújthat némi biztató reményt.